szerkeszt  

 

Cziráky-kastély

Lovasberény Székesfehérvártól 12 km-re a Vértes előterében, a Velencei-hegység mögött, a Velencei-tó vonzásterében, bájos falvak közt bújik meg. Főútja mentén található a romjaiban is elegáns és szép Cziráky-kastély arányosan kialakított épületegyüttese, a monarchista Cziráky család valamikori otthona. A 15. századi alapokkal rendelkező műemlékegyüttes fénykorát az 1800-as években élte, ekkor kapta jellegzetesen klasszicista formáját.

A főépülethez csatlakozó mellékszárnyak egy igen kedvező akusztikájú belső udvart ölelnek körül, melyben valaha igényesen kialakított díszkert pompázott. Az épületegyütteshez egykor messze földön híres tájképi jellegű kastélypark tartozott, melyben vadászház, halászkunyhó, kerti pavilonok, és egy, a délszaki növénygyűjtemény számára létesített üvegház is volt. A kastély főépületének közelében áll a barokk stílusban épült kastélykápolna. Belső terének rokokó stílusú freskóit gyaníthatóan Dorffmeister István, korának híres festője festette. A műemlékegyütes jelenlegi, felújítás ellőtt álló állapotában is érdekes, hiszen a hiányos, levert, vagy részben levert vakolatú falak lehetővé teszik azok belső szerkezetének tanulmányozását, a boltozatok kifalazásának megfigyelését, a betemetetlen kutatóárkok, kutatómezők pedig bepillantást engednek a ház „kézzelfogható” építéstörténeti múltjába, mintegy lehetőséget adva, hogy a látogató élményszerűen jusson tudományos ismeretek birtokába.

További információk

Nyitvatartás:A Műemlékek Nemzeti Gondnoksága honlapján.

Vendégkönyv

Ha van véleménye, írjon a vendégkönyvbe: E-mail cím: Jelszó: Regisztráció    

« vissza a listához

ugrás a(z): .környéke.hu
hirdetés
Nézzen körül máshol is
szállás ajánló

Ica Vendégház

Csákvár

Fornapusztai Fogadó

Csákvár

Part Hotel

Gárdony

Honlapkészítés hotel, panzió, vendégház

Professzionális turisztikai arculattervezés.
Honlapkészítéstől a komplex foglalási rendszerekig.

A környéke.hu egy országos lefedettséggel rendelkező információs rendszer, melynek segítségével megtervezhető egy színvonalas hazai nyaralás, kirándulás, hosszú-hétvége.

A rendszer tartalmát teljes mértékben a rendszer használói alakítják (természetesen némi moderálással). A mindenki által szerkesztett tartalomból útitervek készíthetők, illetve mások által készített útitervek kereshetők, kinyomtathatók.

bővebben »»»

ugrás a(z): .környéke.hu